2013. június 10., hétfő

Beszéljünk az ekcémáról!

A mai bejegyzésemben egy elég kényes bőrproblémáról szeretnék írni. 
Az ekcéma eddig sikeresen elkerült, és soha nem volt más bőrproblémám se. Sajnos Szeptemberben a számon és környékén piros foltok jelentek meg, illetve erőteljes hámlás volt megfigyelhető.
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy borzalmas látványt nyújtottam. A piros foltok és hámlás mellett égő, viszkető érzés is velejárt, ami még kellemetlenebbé tette a mindennapokat.
Hiába kened az ilyen fajta cserepes és duzzadt ajkakat különböző ajakápolókkal, hidd el nekem ideig- óráig hatnak csak. Kimerem jelenteni, hogy az össze jó minőségű ajakápolót rákentem a számra és egyik sem volt hatásos. 
Amikor már saját maga nem tudtam orvosolni a problémát szakemberhez fordultam, aki egy perc alatt megállapította hogy ez bizony ekcéma, méghozzá eléggé be is van gyulladva. 
Jó tanácsképpen mondom nektek, hogy ha bármilyen hasonló tünetet tapasztaltok akár az ajkaitokon, akár a bőrötök más felületén , érdemes orvoshoz fordulni vele! 
A bőrgyógyász adott egy olyan krémet amivel estére kell bekennem a problémás területeket. Ez bőrnyugtató és gyulladáscsökkentő.  Mit is mondjak, csodákra képes. Két nap elteltével megszűnik az irritáció a kicserepesedés és újra sima és szép lesz a szám. 
Sajnos, az ekcéma pára  és időjárás változások hatására időről-időre megjelenik. Ezt kezelni kell, mert ha nem tesszük további kellemetlen érzés és kényelmetlen pillanatokat szerzünk magunknak. Az ADVANTAN nevű kenőcsöt hetente legalább egyszer használnom kell,de szerencsére nem jelent többet az alkalmazása, mint egy átlagos ajakápoló felvitele. 

A másik termék amiről még szólni szeretnék nektek az a La Roche-Posay Ceralip. Ajakápoló. Ezt szintén a bőrgyógyász ajánlotta. Mint már írtam korábban számos ajakápolót kipróbáltam, de nem igazán voltak hatásosak az ekcémás ajkakra. Ez az ajakír azonban tényleg csodás. Azoknak is ajánlani tudom, akik nem küzdenek ekcémával, csupán egy jó ajakápolót keresnek. Az ára nem mondható átlagosan, de nem kell belőle sok, így igen sokáig kitart. Ezért érdemes pénzt kiadni, tökéletesen ápolja az ajkakat és biztosítja az ajkak vízpótlását is.  

További Szép Hetet nektek! 
Szimóra 

A La Roche- Posay Ceralip keresd a patikákban: 1790.- 
Advanttan kenőcs receptre kérd a patikában: 1700.- 

Üdvözöllek!

Kedves Olvasóim!

Hosszú ideje már, hogy megfordult fejemben a gondolta, hogy blogolásra adom a fejem. Végre úgy éreztem eljött az idő, hogy elkészítsem ezt az oldalt és azok elé tárhassam, akiket érdekel.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen barátaim és családom körében is támogatókra leletem ez ügy kapcsán. Buzdítottak, hogy próbáljam meg, írjam ki magamból az ötleteimet és talán még segítséget is adhatok valakinek.
Nos, ebben a reményben indítom el ezt a blogot.  Szeretném megosztani veletek gondolataimat, ötleteimet, és tapasztalataimat. Hasznos, vagy érdekes információkkal szeretnék szolgálni azoknak, akik szívesen olvasnak a stílusról, szívesen gyűjtenek tippeket, vagy csak egy jó könyvről vagy filmről szeretnének olvasni.
Őszintén remélem, hogy tetszeni fog nektek és sok- sok olvasóm válik belőletek.

xo Szimora