Sziasztok!
Korábban ígértem nektek, hogy az Ombre hajápolásáról fogok írni egy bejegyzést. Nos, ezt most fogom megejteni. Érdekes, mert úgy gondoltam, hogy csak később fogok tudni írni erről,de elég hamar megtaláltam a megfelelő hajápolószereimet, amik tökéletes szereplői a hajam ápolásának, és életének.
Azt már most előre leszögezném, hogy mivel egy erősen roncsolt hajviseletről beszélünk, -ugyebár Ombre,- ezért bármennyire is szeretnék természetes balzsamokat használni rá,sajnos nem lesz az eredmény csodálatos, csupán egy gyenge ápolásnak nevezhető valami. Mert ápolni kell az ombrét, nem győzöm hangsúlyozni. Muszáj. Kell, mert ha nem ápoljuk megfelelően nem lesz szép. pont. :)
Nos ők az én fegyvereim.
Az első és legfontosabb a sampon. Ezt az egyet nem voltam hajlandó lecserélni. Már nagyon régóta használom, és nem is cserélném el semmire. Mindamellett, hogy egy természetes, gyógynövény kivonantot tartalmazó samponról beszélünk, tökéletesen tisztítja és ápolja a fejbőrömet. Mivel balzsamot nem kenek a fejem tetejére, fontos számomra hogy a hajhagymák aránylag természetes tisztító samponnal érintkezzenek. Természetesség mellett maradok mindenképpen. A Bojtorján sampon zsíros, korpás hajra az első lépés . Megleptem vele valakit, hogy sampont használok hajmosáshoz? Gondolom nem. :) Ez az alap, na de innentől kezdődtek az ombre problémáim. A képen látható Gránátalma mélykondícionáló hajpakolás még ombre mentes életem maradéka. Hatása tényleg jó, nem mondanám lenyűgözőnek, de szép volt a hajam tőle, finom volt az illata napokig. A fél literes tégelyen fel van tüntetve, hogy BIO, tehát természetes hajápoló. Ezért is landolt annak idején a kosaramba.
De Az ombréval rá kellett jönnöm, hogy egy eleve roncsolt hajra a BIO természetes hajpakolás, balzsam nem lesz elég. Mondhat nekem bárki bármit, én azt tapasztaltam, hogy ha akarom ha nem olyan kencéhez kell nyúlnom most már ami mérsékelten BIO és fokozottan mű. Ez van. Így a TAB Gránátalmás kondicionálóját leváltottam a hihetetlenül fantasztikus,( nem is tudom hogy van-e rá megfelelő szó) LATTE balzsamra.
OKé, Ez az ami szerintem a szőkített hajúaknak kötelező! Azt írja a termék, hogy kiváló minden hajtípusra. Hajpakolásként 30 percig kell rajtahagyni a hajon, de őszintén megvallom nem volt még eddig a fejemen. Csupán balzsamként kentem fel, max. 3 percig volt rajta. Fantasztikus. Puha, csillog, nem áll szét a hajvégem, nem töredezik, és tényleg fényes. Maximálisan meg vagyok vele elégetve. Bevallom még rá nem találtam erre megijedtem , hogy mos mi lesz a hajammal. Tönkretettem a szőkítéssel és ez így is marad. Aztán rátaláltam a SERICAL CREMA LATTE hajpakolásra. Egy literes kiszerelés, sok van benne. Én aztán rakok a hajamra bőven és nem rövid a hajam.,de szinte még mintha nem is használtam volna, A Kallos forgalmazza, származását tekintve Olasz. Szuper, BESZERZENDŐ! :)
Ezen kívül még használok mindig, sőt ha eszembe jut napközben is hajvégápoló szérumot. Fontos, mert hamar száradnak a szőke tincsek végei. Én Most a TAB szilikonos hajvégápolóját használom, de profitól tudom, hogy bármelyik hajvégápoló megteszi. Extrázni persze mindig lehet. argánolajjal, meg szilikonnal..stb. De a sima mezei is tökéletese.
Amit pedig a hajformázáshoz használok az mindig szárítás előtt, vagy hajvasalás előtt az egy hővédő. Nekem a L'oréal Elnett de luxe nagyon bevált. Elméletileg dúsít is, amit én tapasztalok, de van aki nem, ez szerintem hajfüggő, viszont a hőtől tökéletesen véd, úgy hogy nem szárítja ki a hajam és fényessé is teszi.
A hajlakk pedig csak ritkán kerül bele a mindennapi használatomba de ezt is ide tettem mert ez is szuper, mert tart, tényleg tart :) és fényt is ad a hajnak. De Ezt ritkán használom már csak azért is mert azt vettem észre, hogy a hullámok tartóssága a szőkítéssel nagyon nagyon megnőtt. Hiába hosszú a hajam, hiába van súlya ha begöndörítem vagy ha kiegyenesítem tartja magát, alvással, frizurakészítéssel együtt. Ez egy nagy előnye lehet az Ombrénak. Napokon keresztül tart a frizura Taft nélkül :)
Termékek: Bojtorján Sampon 799.- DM, Rossman
Serical crema latte hajpakolás 799.- Fodrászkellékes
TAB hajvégápoló 999.- Rossman
TAB Gránátalmáspakolás 899.- Rossman
L'oréal Elnett de Luxe 1199.- Müller
L'oréal Studio line silk and gloss Volume Spray 1099.- DM, Rossman
Egyenlőre ennyi. Változás esetén írok feltétlen! Remélem segítettem. :-)
xoxo Szimó