2015. október 1., csütörtök

Ados- szemhéjpúder

Bonjour!

A mai bejegyzésben  egy nagyon jó sminktermékről fogok írni nektek.  Ősszel előkerülnek nálam a sötétebb rúzsok, a mély bordóból, és a sötét lilából szeretek ilyenkor válogatni. Az élénk rúzsokhoz szeretek egyszerű szolid szemsminket készíteni, csak kiemelek, mint hangsúlyozok. Ilyenkor szemhéjtust se használok, mert az ajkaimon szeretem tudni a hangsúlyt.  Ilyen alkalmakkor veszem elő a matt szemhéjpúdereimet az ados cosmeticstől.
Két árnyalatban tudhatom magaménak ezt a csodás, igazán nem drága szemhéjfestéket. A 403 világos krém színben, amit mint láthatjátok már agyon van használva, mivel a legjobb párosítás bármilyen színnel. Csodás matt hatása kellően kiemeli a szemet, és nagyobbnak tünteti fel a tekintetet, egy kis szempillaspirállal igazi boci szemeket tudunk varázsolni. Ő volt az első darabom és annyira megszerettem, hogy egy sötétebb barnát is sikerült megvennem a 408-as színben.
Mivel nem egy magas árkategóriába tartozó  termékről van szó, így az ember természetesen szkeptikusan áll a termék előtt, hogy mégis milyen lesz ez? tartós lesz? Eléggé pigmentált? Eldolgozható-e? Kíváncsiságom vezérelt elsősorban mikor megvettem, de azt kell hogy mondjam csodásak.  Tökéletesen matt a végeredmény, egyáltalán nem csillog.  Könnyen lehet vele dolgozni, annak ellenére hogy porosnak tűnik mégis kellő mennyiséget lehet felvinni. A színek élénksége magasan a legjobb bármilyen általam próbált szemhéjpúder közül. nagyon kevés is elég belőle, és mégis mutat.

A csomagolása a műanyag dobozával nem megnyerő, de azt hiszem erre mondják ne ítélj első látásra, meg külső alapján, meg próbáld ki, meg stb. 
Csak azt sajnálom hogy kevés színben kaphatóak, a két színen kívül  fekete, és hófehér színben állnak rendelkezésetekre.  
A termék egyébként lengyel gyártmányú, és 3 g-os kiszerelés.
Az összetevői között sajnos szerepelnek olyan anyagok amik nem a legkiválóbbak, és legyünk őszinték ez sokaknál okozhat irritációt, vagy kellemetlenséget.  Ezért mielőtt megvásárolnátok mint minden új terméknél , most is lessétek meg az összetevőket!

Nálam nem okoz problémát, remélem a jövőben sem lesz vele semmi baj. Csak ajánlani tudom nektek lányok, és hölgyek. Fodrászkellékes boltban lehet kapni potom 550.- ft ért.  

Csodás napot nektek! 
Szimó 

2015. szeptember 23., szerda

Szeptember kedvencei!

Szeptemberben, igyekeztem felkészíteni a bőrömet az őszi időre. A kozmetikus általi arctisztítás nagyon fontos a bőrünknek. Akik aknés problémákkal küzdenek, azoknak erősen javaslom ezt a kellemetlen procedúrát, ami ha rutinná válik az életünkben akkor már nem is több mint valami ami hozzájárul a bőrünk szépségéhez.  Nem csak a pattanásokkal küzdőknek ajánlott ez az arckezelés 2 havonta, hanem azoknak is akik az arctisztítókat és hidratáló termékeket a lehető legjobban szeretnék használni, és kihasználni. A tápanyagok, és a különböző ápoló termékek jobban felszívódnak, és nagyobb körben fejtik ki a hatásukat egy tiszta arcon, mint az eltömített pórusokon.
1. nagy kedvencem tehát a kozmetikai arctisztítás!
2. az arcápolás keretei között maradva egy mindennapi radírozós arclemosó az Yves Rocher-tól. A Pure sistem mélytisztító arclemosója a mindennapokban segít eltávolítani a smink maradékot, és a levegőben megtalálható szennyeződéseket. Összehúzza a pórusokat, ami kellemes érzetet hagy maga után, ugyanis nem szárítja a bőrt, és a húzó érzés sem marad meg egész éjszaka. Plusz pont, hogy meggátolja a pattanások kialakulását!


3. A mindennapos arctisztítás része nálam a sminklemosás. Én mindennap sminkelek, ha mást nem de bb krémet és pirosítót biztos használok az arcomon. Már egy ideje a kedvenc arctejem a Lady Stellától a Csipkebogyó arctej. Csipkebogyó és c-vitamin kivonatot tartalmaz, ami köztudottan gátolja a bőr öregedését, és segít annak mély táplálásában. Rozaceás, aknés bőr tisztítására ajánlott, de azt írja hogy az érzékeny bőrűeknek is tökéletes választás lehet, főleg ha allergiára is hajlamosak. Ami nálam még jó pont hogy parabén mentes.

4. Ha már arclemosás, nálam elmaradhatatlan a mindennapi tonizálás. Erre a lépésre, már nem használnék erős arc tonikot, hiszen az arclemosó számomra kellően tisztítja a bőröm. Csupán egy kis extra védelemre van szükségem, és reggeli arcáttörölgetésre. Szintén a Lady Stella csipkebogyó családjából használom a hűsítő arc tonikot. Ebben már borsmenta kivonat is van a c-vitamin mellett. Steper termékcsalád, csak ajánlani tudom!


5. Tudom, ez a kedvences poszt kezd átmenni az arcápolási rutinomba, de úgy gondolom, hogy nem kell ezeket használni mindenkinek, ha valaki például egy jó arcpakolást keres, akkor erre írok egy kedvenc terméket. Az Avon Planet Spa arcmaszkjai mellett amiket most nagyon kedvelek azok a Balea arcmaszkjai. Ami csodákat tud tenni egy fáradt, megviselt bőrrel az a Totes Meer Maske. Ha csekély német tudásom nem csal akkor ez annyit tesz hogy holttengeri arcmaszk. Kettő kis csomagot lehet megvásárolni, ami az én számításaim szerint nem csak két alkalomra elég. A holttengeri ásványokkal gazdagított termékek köztudottan jótékony hatással bírnak a bőrre. nem csak a pórusok összehúzásában és tisztításában van nagy szerepük, de emellett ápolja és simítja a bőrt.
A másik ilyen maszk a Balea pórusfinomító arctisztító maszk fehér agyaggal és cinkkel. Az agyagos termékek szintén remek bőrápolók, és tökéletesen táplálnak, a cink pedig elengedhetetlen vitamin a bőrnek is, Ez a pakolás a felesleges szírt szívja fel az arcról, és mattit. Ezenkívül hialuronsav és tejfehérjét is tartalmaz ami a hidratálásért felelős. Az áraik is verhetetlenek, éppen ezért egy próbát megérhet.

6. Ebben asz őszi időben nálam a matt rúzsok dominálnak. Az egyik barátnőmnél láttam meg ezt a csodát, és az első boltban, ahol fel lehetett lelni be is szereztem. Ez az Aden Liquid lipstick long-lasting hydrating lip colour. No.05 árnyalatban. Azért szeretem mert nagyon könnyű felvinni az ajkakra, lerobbanthatatlan marad, és csodás matt az eredmény. Az állaga olyan mint egy nagyon sűrűre kevert tempera, ezért könnyű vele bánni, és nem kell belőle sok, az illata is a temperához hasonlít számomra, de engem ez nem zavar.  A színek palettája csodaszép, érdemes belőlük minél többet beszerezni. Jó tanács: Az Aden termékek árai nem egységesek, így érdemes fodrászkellékesnél megvásárolni. 

7. Végül pedig egy szellemi termék is a hónap kedvence között végezte. Joe Hill: Szarvak c. könyve. Bevallom töredelmesen először én a filmet láttam, és teljesen beleszédültem a történetbe. A könyvet a lehető leghamarabb be is szereztem és olvasni kezdtem. Joe Hill Stephen King és Tabitha King fia, és mit ne mondjak az alma nem esett messze a fájától. A könyv kötelező, de ha azt nem is olvassátok el a filmet nézzétek meg feltétlenül . 

Remélem hasznos volt, és találtok olyat amit szívesen magatokénak tudnátok.
 Jó olvasást, szép napot! 
Szimóra Xo

2014. október 12., vasárnap

A szempillaspirál, mint a női kelléktár elengedhetetlen fegyvere!

Tudtátok, hogy egy felmérés szerint a nők 35°%-ka nem tud szempillaspirál nélkül élni? Én és számos nőtársam ez igazolhatja is!
Úgy gondolom, hogy a szempillák kifestésére és rúzsozásra egy nőnek mindig van ideje. Igaz hölgyeim?  Ha máshol nem akkor az autóban, a dugóban, vagy egy gyors mosdószünet alatt a munkahelyen, de tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be töredelmesen, hogy valahogy mindig van rá idő. :)

A mai bejegyzésben, megosztom veletek véleményemet azokról a spirálokról, amiket már próbáltam. De, mint minden más területen az életben, itt is vannak kritériumai egy jó szempillaspirálnak. Íme az én kötelező pontjaim:

1. Fekete legyen.
2. Dúsítás. Számomra nem fontos, hogy hosszabbítson. Én dúsítást keresem.
3. Ne nehezítse el a pillákat.

A többi már csak plusz kategóriába tartozik. Ilyen a hosszabbítás, a csomagolás, a márka,  milyen a kefe ..stb.  
Sok nő úgy véli, hogy a márka az márka, és az rossz nem is lehet. Az olcsóbb pedig olcsóbb és az csak gyér lehet. Nos, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem minden arany, ami fénylik. Mutatom.

1 .Az első szempillaspirál, ami itthon van és kezembe akadt, az egy Astor Volume Díva csoda.
Megmondom őszintén, hogy ennek a terméknek a csomagolása nőket vonzó. A kupakján gyönyörű csipkenyomat van, és a terméket arany csomagolásba rejtették. De megtalálható még fekete, lila, szürke  és egy rózsaszín változat is a polcokon.
- 7 ml
- Származási helye: EU
- arannyal és fekete orchideával


Ez a szempillaspirál volt az, amire azt mondtam, hogy wow. Szépen elválaszt, és úgy dúsít, hogy közben az elválasztást nem kuszálja össze, és nem kell újra és újra átfestenem a pilláimat. összehasonlítva más spirálokkal ez nem alkot brutális pillákat, de egy dologban felülmúlhatatlan: Úgy varázsol szép pillákat, hogy az természetes hatást nyújt. Nem extrém, így egyetemre, munkahelyre tökéletes. Amikor az eleganciának és a nőiességnek kell érvényesülnie akkor ehhez a spirálhoz nyúltam.  A csomagoláson található leírásban az írja, hogy érzéki tekintetet eredményez. Valóban így van. Plusz pont azért, mert talán ez az egy olyan szempillaspirálom, ami valóban azt írja, amire számíthatsz is. És ha kifogy dekorációs elemnek sem utolsó.

Ára: 3200.-


2.  Maybelline Great Lash Lots of Lashes
Ez a sima Grate Lash-nak a  változata. Megosztó egy spirál, hiszen keféje nagyon apró, és és parányi kis tüskéi vannak.
- 12,7 ml

- Származási hely: Olaszország



 Korábban is írtam már erről a spirálról pár szót, és most se tudok többet mondani róla, mint akkor. Szép hosszú szempillákat készíthetsz vele, de nem dúsít, különösebben nem fekete, de ezek hiánya miatt nem nehezíti el a pillákat sem. Számomra ez egy félrenyúlás, mert nem dúsít. Azonban olykor-olykor használom az alsó pilláimra, vagy amikor tényleg nagyon-nagyon szolid külsővel kell megjelennem, de ennyi. Az állaga egy kissé hígabb, mint más spiráloknak. Én azt tapasztaltam, hogy egy két használat után, ahogy a tubusba levegő jut, úgy a spirálok állaga egyre jobb lesz, de ennél a terméknél, nem így van. Ez a tulajdonsága akár jó pont is lehet, hiszen az idő előtti romlás veszélye nem áll fönt. Azoknak ajánlom, akik hosszító szempillaspirált keresnek, mert hosszítani azt tényleg tud.

Ára: akciósan 1000.-  (és gyakran az :))





3. L'oréal Mega Volume miss Manga


Nos igen. L'oréal. Az utóbbi időkben ez a spirál volt a termékcsalád, legnagyobb újítása. Sokaknak meg van, sokak rajonganak érte, sokak szeretik, és vannak, akik nem. Én nem is tudom, melyik csoportot erősítem.





A különleges kefének köszönhetően tényleg, csodás, húzott szemformát alkothatunk a pilláink és a spirál segítségével. Kis cica szem. Valóban. Talán ebben a spirálban a kefe éri meg az árát. Azonban számomra nem dús, nem is tartós, és nagyon-nagyon hamar romlik. A feketeségét azonban ki kell emelnem. Extra fekete.
Mindennapos használat mellett merem állítani 2-3 hét volt az ideális kenhetőség időtartama. A csomagolása szép, nagyon jó a fogása, és a szem tényleg egy húzott formát kap, azáltal, hogy a külső pillák meghosszabbodnak. Összességében drága terméknek tartom, ahhoz képest, hogy 2-3 hetente a (tapasztalatom szerint) újra kéne venni.

Ára: 4000.-







4. Essence Lashes go Wild  Volume Mascara

Elsőre a szó szerinti tubus fogott meg. Ez meg mi? Néztem mereven. Nagyon játékos, de közben nagyon forradalmian új külsőről beszélhetünk.

- 7 ml

- Származási hely: Olaszország



Ez a spirál nagyon tetszene nekem. Dúsít, és fekete. Nagyon jó lenne. HA, nem irritálna a szemem. Sajnos erős irritációt okoz, ami égő viszkető érzéssel jár. Pedig az állaga is tökéletes lenne, a festékmennyiség is elég, és a kefe is szuper. Kellemetlen mellékhatásai miatt használhatatlan számomra. :( Szomorú vagyok. :(

ára: 1200.-

5. Lovely Curling Pump up mascara

Tudjátok a citromsárga Lovely. (úgy vélem sokan emlegetjük így ezt a spirált) Megérkeztünk, ez az a szempillaspirál, ami komoly leckét adhatna a magasabb drogériás spiráloknak. Tökéletes. Fekete, Dús, az állaga már az eső használatkor egy csoda.

- 8 ml

- Származási hely: Lengyelország
A csomagolása nem éppen egy elegáns csomagolás, mint az Astornál, de igazából nem is érdekel. A görbített kefével, egyszerűen és könnyen lehet dolgozni. Én mindig a hatalmas, vastag, pufi kefe párti voltam, de ez lepipálja őket. Jó hír azoknak, akik szempilla göndörítőt használnak, hogy valóban göndörít, és megemel, így mellőzhető akár a mindennapi szempilla göndörítő használata is.  Égész nap tart. Én azt mondom, mindenkinek ki kell próbálni, és állítom, hogy 10-ből 9 nő imádni fogja. Verhetetlen ár, verhetetlen hatás. No.1.  Ha nagyon nagy hibát keresek benne, akkor az, hogy némiképp, nehezíti a pillákat, de én ezt betudom annak, hogy túl sok réteget viszek fel, és elfelejtem neki. :)


Ára 700.-

Oké, ezek vannak itthon, meg egy Avonos, de az még tesztelés periódusban van. Azonban van még két szempillaspirál, amiről írnék.


Az egyik az a Lovely Volume Booster spirál .
Ez a spirál nem hozta, azt, amit vártam tőle. Azonban ez az a spirál, amiben
 D pathenol található, ami köztudottan védi, és ápolja a pillákat.
Nem hiszek az ilyenekben. Ráírták, vagy igaz, vagy ne, de ebben az esetben, ennál a spirálnál ez igaz. Ez a spirál valóban ápol, valóban véd, és a használata alatt  látható a különbség a pilláimon.  
 ára: 700.-

A másik termék pedig egy optikai csodaszer: Essence Volumizin Lash powder.
Ezt akkor veszem elő, amikor valamilyen nagyobb eseményre megyek. Azon nemes egyszerűség miatt, mert ezzel olyan ütős pillákat tudok készíteni, mintha valóban műszempilla lenne rajtam. Azonban kevesebb idővel és macerával. A tégelyben apró szőrökre emlékeztető fehér szálak vannak, amiket a spirálozás után kell a szemünkre felvinni a kis keféjével, majd még egy réteg spirált ráhúzni. Ezek a kis szálak beépülnek, összeolvadnak a pilláiddal, és ezek adják azt a dússágot, ami a sztratoszférába emeli a tekintetedet. Csodafegyver. Munkahelyre vagy suliba, egyetemre erős, de minden egyéb alkalomra bátran használható.

- 1.8 g.
- Származási hely: Németország



Ára: 900.-

2014. augusztus 27., szerda

Ősz!


Autumn is coming! 

Már nincs sok a nyári napokból, hamarosan beköszönt a színes ősz. A legszebb évszak, ha az idő is úgy akarja. Az angolok évszakának hívom én titokban. Hiszen ilyenkor esik, a hőmérséklet is kedvező, és az isteni teák is előkerülnek, amik kellemesen átjárják a testet.  Ősszel az egyik kedvenc időtöltésem, állni az ablak előtt egy bögre teával, pulcsiban és vastag zokniban és nézni az esőt,ahogy esik. Van benne valami megnyugtató.....
  A blogon ezúttal a Szeretem az Ősz teget fogom megcsinálni. Hogy miért? azért mert a kérdések között számos olyan dolog van, ami inspirációt nyújthat egy-egy tanácstalan léleknek az ősz köszöntéséhez és napjaihoz.

1. Melyik a kedvenc őszi szájra való terméked?

Első inspiráció. Sötét.  Én nagyon szeretem ilyenkor a mély lila, és bordó árnyalatokat. Na de ki nem? Valahogy az elmúlt időszakban annyira felkapottak lettek ezek a mély színárnyalatok, hogy télen-nyáron hordjuk őket. No de most legalább legálisan. Az én kedvencem, ha nevén kell nevezni a gyereket akkor az a: Maybelline color sensational midnight plum(338)  nevű rúzsa.  Gyönyörű mély lila színe van. Az ősz abszolút tökéletes színe. Nem matt, enyhén csillog, a csomagolása pedig maga az elegancia.


2. Kedvenc őszi körömlakk?

Nekem ősszel előkerülnek a földszínek. Valószínűleg már megint nem mondtam újat, de így van. E-mellett természetesen az örök vörös, és bordó mindig csatasorban állnak, de ilyenkor idén ősszel a mély méregzöld és a szürkésbarna színek fognak nálam játszani legtöbbször. Ha hiszitek, ha nem, ezeket a színeket nagyon nehéz kifogni. Lehetetlen. A sötétzöld körömlakk a lakkok polcain a fűzöld legmélyebb színéig terjed csak. Kérem, az nem méregzöld.  Ez a méregzöld. Oké oké, Chanel, értem én.  Azonban nem adtam alább. Ezt a színt szerettem volna, és hosszas keresés után megtaláltam, a NYC polcán.  Gyönyörű szín, csodás őszi megjelenés, és egy Chanel utánzat. Mi kell még??


3. Kedvenc Őszi Gyertya?

Hát hogy is felejthettem el írni a gyertyák megjelenéséről? Itt éledeznek csak a nyári álmukból. Imádom őket, sajnos több van mint amennyit eltudnék égetni, de fő a változatosság. :) Nos az én őszi gyertyám határozottan az IKEA szürke toboz és fenyő illatú gyertyája. Tökéletes erdő illat, ugyanakkor olyan "otthon melege" hangulat.  Próbáld ki, nem bánod meg!

4. Kedvenc őszi illatod vagy parfümöd?

Igazából ezt sosem értettem, hogy miért is választjuk el az évszakokat a parfümöktől. Miért nem illatozhatok télen is nyári gyümölcsös illatba ha azt kívántam meg. Kedvenc nincs, de mivel válaszolni kell fogok is, így én az IMMORTAL parfümöt mondanám. Nekem egyszerűség okán azért, mert szőlős, púderes illata van. A szőlő pedig az ősz védjegye.



5. Kedvenc Őszi italod?

TEA.  Nálam ekkor kezd kinyílni a város kínai teázója, és ilyenkor a kellemes gyümölcsös teáktól kezdve, a lélekmelengető zöld és fekete teákon át, bármi jöhet. Négy után már csak szigorúan angolosan, tejjel. :)



6. Kedvenc sálad vagy kiegészítőd?

Az én védjegyem a Blézer. Télen-nyáron. Kabát alatt vagy helyett. Ősszel is mindig velem vannak. A sálak pedig késő tavaszig jó barátaim. Általában gyarapszik a kollekció, így elég nehéz kiemelni egyet. Idén azonban biztos vagyok benne hogy nagyapám vadász sálját fogom hordani. Van abban valami amikor az ember előássa apáink dolgait és kontextusba helyezve új értelmet ad neki.  Vadászat, erdő, ősz kell ezt még magyarázni?

7. Kedvenc hajviseleted?

A szél és az eső miatt a feltűzött frizurák mellett döntök. Egy szép fonás, vagy egy jól eltalált copf vagy konty tökéletes választás számomra.

8. Kedvenc elfoglaltság?

Sorolom:  olvasni, nézni az esőt, barátokkal ülni egy teázóba, pulcsikat túrni, az avarban gázolni, az ősz reggeleit látni.

9. Mi a kedvenced az őszben?

hosszú lenne kifejteni és valójában minden kérdésnél adok egy kevés választ erre , így nemes egyszerűséggel. Minden.

10. Legkedvesebb őszi emléked?

Vidéken vagyok a nagy családdal a nyaralónkban, és nagyapám is él még. Körülöttünk minden falevél,   Semmi különös nem történt, de minden tökéletes volt.

11. Legforróbb őszi trend?

Hogy mi??  Őszi trend? Na jó. egy ideje tartja  magát ez az szőrős mellény mizéria. Talán ez. Tetszik. Be is fogok szerezni egyet... ja.... be. :)

Remélem némi inspirációra akadtok az én őszi válaszaimból.
Legyen Csodás Évszakotok, és élvezzétek az Őszt, mert csodás!

Xoxo

2014. június 29., vasárnap

Még mindig ombre!

Ahogy nézegetem a látogatókat, azt látom, hogy a leggyakrabban az ombre frizurával kapcsolatos bejegyzésemet látogatjátok meg. Mivel történt némi változás az ombrémmal kapcsolatban, így írok nektek erről egy rövid leírást, illetve némi változás is történt, az ápolásáról. 
Nos, két hete úgy láttam, hogy a hajam barna tövét ideje lenne visszafestetnem, és ha már a fodrásznál vagyok, akkor a szőkét is megújíttatom és világosíttatok rajta. A vége egy szép hamvasszőkévé változott, az előző sárgás szőke helyett. Mit is írhatnék? Imádom. 


  Aki olvasta, az előző ombre frizura bejegyzésemet, az találhatott egy hajápolási termékekből álló részt is. Nos azok a termékek, technikák  nagyon sokáig tartották magukat, és merem állítani, hogy még mindig hatásosak. Azonban váltanom kellett, a váltásnak pedig az volt az oka, hogy a samponomat, (ami a Bánfi  Bojtorján samponja volt) le kellett váltanom ugyanis már nem táplálta a hajamat, inkább szárította, ami a festett, és szőkített hajnak fokozottan nem tesz jót.
 Így új sampon után kellett néznem. A célom az volt, hogy ápoljon, és a lehetőségekhez mérten természetes legyen. Ezt már korábban is említettem, ha az emberlányának festve van a haja és állandó balzsamozást igényel, akkor legalább a samponja legyen kevésbé megterhelő a fejbőrnek és a hajnak.  Őszintén megvallom, már nem adok arra hogy meggátolja egy sampon a korpásodást vagy a zsírosodást, annál az egyszerű oknál fogva nem érdekel, mert háromnaponta nekem szükséges a hajmosás, így inkább az ápolásra, és a táplálásra fektetem a hangsúlyt. Így találtam rá a L'Angelica kamillával és lenmaggal. Nekem nagyon bevált, táplálja és puhává teszi a tincseket, és az illata is nagyon finom, én nagyon szeretem a kamillás hajápolókat így teljes befutó ez a sampon. 
Ha a hajápolásról kérdeztek, akkor jelenpillanatban ezt a sampont használom, és továbbra is a Latte hajpakolást, amit lefogok váltani. Teszi a dolgát, nincs vele baj, de hosszas használat után az illatától émelygek. Sok, tömény. Elsőre valóban varázslatos, de sokadik használat után már az agyadra megy. És itt adnék, egy jó tanácsot az ombre ápolásához. Az én tapasztalatom szerint a hajmosás utáni balzsamozás nem elég. Muszáj előtte is pakolást feltenni. Én nem csinálok belőle macerát. Mielőtt hajat mosok, felgumizom a cofom, és kicsit bevizezem, tényleg csak egy kicsit, nem kell folynia a hajamból a víznek, majd jó alaposan bekenem ezzel a hajpakolással, jó sokat. Majd feltekerem a fejemre rögzítem egy csattal, és ameddig jónak érem rajta hagyom és teszem a dolgom, de természetesen csak itthon szigorúan. fél óra, egy óra, órák, ameddig kell, majd leöblítem és jöhet a sampon. Aki szeretne extra ápolást jöhet a balzsam. 
Nekem ez az előtte balzsamozás jobban bevált mint a hajmosás közben vagy utáni. Fontos, hogy csak a hosszára teszek a tövekre nem! Senkinek nincs szüksége 2. nap utáni zsíros hajra. 
Nos, ami nagyon fontos még mindig és nem szabad kihagyni, soha! :) és napközben is használd bátran, az pedig a hajvégápoló! Én vizesen is kenek a hosszára, és napközben is szoktam a végekre. Korábban egy szilikonos hajvégápolót használtam, de egy idő után nem hatot, és csak elnehezítette a hajam végeit. Most az Alverde hajvégápoló fluidját használom, ami avokádót és szőlőmagolajat tartalmaz. Ez bevált, tetszik.  És természetes. plusz egy csillag. 
 Általában én hajvasalóval formázom a hajam, ezért a hővédő elengedhetetlen. Azonban az ombre pozitív számlájára írható, hogy a göndör tincsek élethossza sokszorosan megnövekszik. Az én hajam dús és hosszú, tehát egyértelmű, hogy kirúgja magát a göndörítés után, azonban mióta ombre vagyok, vagyis szőke az alja, tökéletesen állnak mindennap. Ha veszít is a göndörségéből, akkor is szép loknik maradnak. 

Tudom, úgy tűnhet hogy egy egész napot foglalkozom a hajammal, és ennyi mindet kell tenni. Valójában azonban nem, nem hiszem, hogy sokkal többet macerálnám a hajam, mint korábban. A pakolási időt leszámítva. Azonban ha az ember este felkeni, és közben megcsinálj a vacsit, vagy megnézi a napi emailokat, vagy játszik egyet a háziállatával, akkor hamar el is telik az erre szánt idő. 

Hajrá ombrék! Ápoljátok, és szeressétek a hajatokat! 

xoxo Szimóra 

2014. június 27., péntek

Zöldséges Lasagne!

Ritkán járok főzni a konyhában, szokták mondani, de ha én bemegyek főzni, akkor alkotok. A minap készítettem el az egyik kedvenc tésztás receptemet és  úgy gondoltam megosztom veletek.
Előnyei között szerepel, hogy kiadós, egyszerű, és bár némi előkészületet igényel pikk-pakk meg van. Mielőtt nekikezdünk a nagy projektnek, előtte leszögezném, hogy ez egy nagyon alap recept, kvázi tessék kreatív lenni, és mindent beletenni amit úgy véltek, hogy jó lehet benne.

Amiért a boltba kell menni: 
1. Zöldségek. Én cukkinit, és padlizsánt használok, de a spenót, és a gomba is tökéletes még hozzájuk. 
2. Olaj
3. Hámozott paradicsomkonzerv. 1-2 db. 
4. Ricotta 1 db.
5. Lasagne tésztalap. 
6. Sajt 

Mielőtt bárki megrémülne a tésztalapok, és a ricotta úrias mivolta miatt, leszögezem, hogy ár és érték arányban igencsak kifizetődő. Egy doboz lasagne lap nekem három négyszeri alaklomra is elég, és hát valljuk be nem mindennap csinál meg az ember egy tepsi lasgnát, ugye? A ricottáról pedig csak annyit, hogy nem egy horribilis összegű sajt. Én a Interspárban veszem a szarvasi ricottát a tejtermékek mellett lehet kapni. (Apró tipp, de fontos, órákig ellehet keresgélni, ha nem tudjuk hová is tették).

Nos: először is egy egy darabot veszel a padlizsánból és a cukkiniből is, de azok méretesek legyenek, vagy két kisebb. Megmosod, majd felkarikázod őket, lehetőleg egyforma vastagságúak legyenek. Olajon, részletekben megpirítod a szeleteket. A gombát, és egyéb zöldségeket, amiket még beletennél, azokat is pirítsd meg.  Nem kell nekik sok idő. 1-2 perc, amíg kicsit barnák nem lesznek, vagy még az sem :) A lényeg, hogy hőkezelve legyenek. A cukkinivel nem feltétlenül fontos részleteket alkalmazni,jó az egyben is. Kiszedegetjük őket, egy tálba, majd előkapsz egy nagyobb keverő edényt. Beleöntöd a hámozott paradicsomkonzerveket,és villával összetöröd őket, majd hozzá adjuk a ricottát. Ha nem fűszerezed be a szószt, az se baj úgy is nagyon fonom. De, aki hozzá van szokva hogy, ha paradicsom akkor oregánó és bazsalikom, akkor hajrá hajrá, egy-egy kiskanálnyival mehet bele. Aki pedig csípősen szereti egy kis chili és bors pikánsabbá teszi az ízeket.

Na ezután már csak a tésztalapok jönnek, feltéped a doboz tetejét, és csak úgy  á lá natur, lerakod a lapokat egy sütőtepsibe,majd a szósz háromnegyedét rázúdítod. (ha a szószt sűrűnek véled lazítsd egy kis vízzel, fél pohárnyi bőven sok.) Majd erre a padlizsán szeleteket, majd megint a lapok, majd megint a szósz, és a cukkini  karikákat, és végül a borító lapokat. Az egészre ráöntöd a maradék szószt! Nagyon fontos, hogy a szósz minden rétegen elég legyen, mert ebben fog megfőni a tészta! A tetejére reszelj sajtot bőven.Parmezán, vagy füstölt, trapista........
190° fokos sütőbe told be az egész mennyországot, és süsd 40 percig.

2014. április 21., hétfő

NYC ÉS Miss Sporty

Sziasztok!

Ma két termékről hoztam nektek egy rövid tesztet. A szakdolgozat közepette és a vizsgaidőszak begyűrűzésével igen csak stresszoldós hangulatba kerültem. Egy jó kis lelkizős beszélgetés után, és némi feltöltődés közepette betértem a rossman drogériába. Biztos sokszor írtam már nektek, de ismételten leírom, Rúzs mániás vagyok. Gyűjtöm őket, mert szeretem őket. 
 Igazából a NYC termékei nem nyűgöztek le, kivéve a folyékony szemhéjtusát, de az ajkakra való termékeivel nem vagyok megelégedve. Azonban oly régóta áhítoztam már egy új ajakfilcre. Az ajakfilc nem egy újkeletű dolog az ajaktermékek körében, de ismételten most éli fénykorát. A Clinique-tól kezdve a Rimmelen keresztül, minden márka igyekszik kijönni saját változatával. 
 Az én gyűjteményemben is megtalálható egy darab, méghozzá a Maxfactort-tól. Ez a Maxfactor Lipfinity Lasting Lip Tint 07-es árnyalata. Ennek a színe pirosas, de inkább a korallosabb árnyalatok közül való. Szeretem, mert tényleg tartós, könnyű vele dolgozni. Az utóbbi időben azonban nagyon szeretem a mélyebb bordó, illetve bogyós gyümölcsök árnyalatait hordozó ajaktermékeket, ezért vettem meg a NYC Smooch Proof Lipstain 16H ajaktintát a 498-as Berry Long Time színben.
 Előre leszögezném, hogy gyönyörű ez a szín. Mély málna színűvé szárad az ajkakon. Sokkal vékonyabb a hegye mint a maxfactoré, azonban véleményem szerint folyósabb is, ez pedig kicsit megnehezíti a felvitelt. Ami először eszembe jutott róla használat közben az az, hogy ez nem az a fajta ajaktinta, amivel tükör nélkül tudok használni. Folyós állaga miatt eléggé maszatol, így az ajak vonalát nehéz követni.  Mégis higgyetek nekem amikor azt mondom érdemes megvásárolni ezt a terméket. Gyönyörű a színe, és nem csak ennek a többi árnylat is csodás. Tartós, a száradási ideje rövid. Az ára pedig a drogériás ajaktintákhoz mérten igen csak kedvező. 

Ára: 1099.-


A másik termék egy szempillaspirál a Miss Sporty-tól. A második szemhájtusomat veszem ettől a márkától. Szeretem, így arra gondoltam, hogy kipróbálom ezt a spirálját is. Lash Millionaire néven futó termék 001 extra balck színben, azt ígéri hogy mindent megkapunk egy spirálban, amire csak egy nőnek és a pilláinak szüksége van. 
 Hát nem. Sajnos nem vált be, feketének fekete az tény, de nálam nem csinál semmi extrát a pilláimmal, feketére festi őket, és kiemeli ezáltal a szemem keretét, de nem dúsít és nem ível. Azonban egy pozitívumot írnom kell ezzel kapcsolatban, az pedig az hogy miután  spirálkefét  kihúzzuk a  tubusból, az a tubus száján nem hagy maszatot. Ebből én azt állapítottam meg elsőre, hogy nem túl folyós a spirál állaga, ez pozitív, illetve hogy a tubus szája kellőképpen szűk, így nem kell lehúzogatni a spirál keféjét.  Kár ezért a termékért, mert ilyen adottságokkal egy elég jó spirál is kijöhetett volna belőle. 

Ára: 999.- akciósan eredetileg 1199.-

Xoxo Szimóra