Ahogy nézegetem a látogatókat, azt látom, hogy a leggyakrabban az ombre frizurával kapcsolatos bejegyzésemet látogatjátok meg. Mivel történt némi változás az ombrémmal kapcsolatban, így írok nektek erről egy rövid leírást, illetve némi változás is történt, az ápolásáról.
Nos, két hete úgy láttam, hogy a hajam barna tövét ideje lenne visszafestetnem, és ha már a fodrásznál vagyok, akkor a szőkét is megújíttatom és világosíttatok rajta. A vége egy szép hamvasszőkévé változott, az előző sárgás szőke helyett. Mit is írhatnék? Imádom.
Aki olvasta, az előző ombre frizura bejegyzésemet, az találhatott egy hajápolási termékekből álló részt is. Nos azok a termékek, technikák nagyon sokáig tartották magukat, és merem állítani, hogy még mindig hatásosak. Azonban váltanom kellett, a váltásnak pedig az volt az oka, hogy a samponomat, (ami a Bánfi Bojtorján samponja volt) le kellett váltanom ugyanis már nem táplálta a hajamat, inkább szárította, ami a festett, és szőkített hajnak fokozottan nem tesz jót.
Így új sampon után kellett néznem. A célom az volt, hogy ápoljon, és a lehetőségekhez mérten természetes legyen. Ezt már korábban is említettem, ha az emberlányának festve van a haja és állandó balzsamozást igényel, akkor legalább a samponja legyen kevésbé megterhelő a fejbőrnek és a hajnak. Őszintén megvallom, már nem adok arra hogy meggátolja egy sampon a korpásodást vagy a zsírosodást, annál az egyszerű oknál fogva nem érdekel, mert háromnaponta nekem szükséges a hajmosás, így inkább az ápolásra, és a táplálásra fektetem a hangsúlyt. Így találtam rá a L'Angelica kamillával és lenmaggal. Nekem nagyon bevált, táplálja és puhává teszi a tincseket, és az illata is nagyon finom, én nagyon szeretem a kamillás hajápolókat így teljes befutó ez a sampon.
Ha a hajápolásról kérdeztek, akkor jelenpillanatban ezt a sampont használom, és továbbra is a Latte hajpakolást, amit lefogok váltani. Teszi a dolgát, nincs vele baj, de hosszas használat után az illatától émelygek. Sok, tömény. Elsőre valóban varázslatos, de sokadik használat után már az agyadra megy. És itt adnék, egy jó tanácsot az ombre ápolásához. Az én tapasztalatom szerint a hajmosás utáni balzsamozás nem elég. Muszáj előtte is pakolást feltenni. Én nem csinálok belőle macerát. Mielőtt hajat mosok, felgumizom a cofom, és kicsit bevizezem, tényleg csak egy kicsit, nem kell folynia a hajamból a víznek, majd jó alaposan bekenem ezzel a hajpakolással, jó sokat. Majd feltekerem a fejemre rögzítem egy csattal, és ameddig jónak érem rajta hagyom és teszem a dolgom, de természetesen csak itthon szigorúan. fél óra, egy óra, órák, ameddig kell, majd leöblítem és jöhet a sampon. Aki szeretne extra ápolást jöhet a balzsam.
Nekem ez az előtte balzsamozás jobban bevált mint a hajmosás közben vagy utáni. Fontos, hogy csak a hosszára teszek a tövekre nem! Senkinek nincs szüksége 2. nap utáni zsíros hajra.
Nos, ami nagyon fontos még mindig és nem szabad kihagyni, soha! :) és napközben is használd bátran, az pedig a hajvégápoló! Én vizesen is kenek a hosszára, és napközben is szoktam a végekre. Korábban egy szilikonos hajvégápolót használtam, de egy idő után nem hatot, és csak elnehezítette a hajam végeit. Most az Alverde hajvégápoló fluidját használom, ami avokádót és szőlőmagolajat tartalmaz. Ez bevált, tetszik. És természetes. plusz egy csillag.
Általában én hajvasalóval formázom a hajam, ezért a hővédő elengedhetetlen. Azonban az ombre pozitív számlájára írható, hogy a göndör tincsek élethossza sokszorosan megnövekszik. Az én hajam dús és hosszú, tehát egyértelmű, hogy kirúgja magát a göndörítés után, azonban mióta ombre vagyok, vagyis szőke az alja, tökéletesen állnak mindennap. Ha veszít is a göndörségéből, akkor is szép loknik maradnak.
Tudom, úgy tűnhet hogy egy egész napot foglalkozom a hajammal, és ennyi mindet kell tenni. Valójában azonban nem, nem hiszem, hogy sokkal többet macerálnám a hajam, mint korábban. A pakolási időt leszámítva. Azonban ha az ember este felkeni, és közben megcsinálj a vacsit, vagy megnézi a napi emailokat, vagy játszik egyet a háziállatával, akkor hamar el is telik az erre szánt idő.
Hajrá ombrék! Ápoljátok, és szeressétek a hajatokat!
xoxo Szimóra
2014. június 29., vasárnap
2014. június 27., péntek
Zöldséges Lasagne!
Ritkán járok főzni a konyhában, szokták mondani, de ha én bemegyek főzni, akkor alkotok. A minap készítettem el az egyik kedvenc tésztás receptemet és úgy gondoltam megosztom veletek.
Előnyei között szerepel, hogy kiadós, egyszerű, és bár némi előkészületet igényel pikk-pakk meg van. Mielőtt nekikezdünk a nagy projektnek, előtte leszögezném, hogy ez egy nagyon alap recept, kvázi tessék kreatív lenni, és mindent beletenni amit úgy véltek, hogy jó lehet benne.
Amiért a boltba kell menni:
1. Zöldségek. Én cukkinit, és padlizsánt használok, de a spenót, és a gomba is tökéletes még hozzájuk.
2. Olaj
3. Hámozott paradicsomkonzerv. 1-2 db.
4. Ricotta 1 db.
5. Lasagne tésztalap.
6. Sajt
Mielőtt bárki megrémülne a tésztalapok, és a ricotta úrias mivolta miatt, leszögezem, hogy ár és érték arányban igencsak kifizetődő. Egy doboz lasagne lap nekem három négyszeri alaklomra is elég, és hát valljuk be nem mindennap csinál meg az ember egy tepsi lasgnát, ugye? A ricottáról pedig csak annyit, hogy nem egy horribilis összegű sajt. Én a Interspárban veszem a szarvasi ricottát a tejtermékek mellett lehet kapni. (Apró tipp, de fontos, órákig ellehet keresgélni, ha nem tudjuk hová is tették).
Nos: először is egy egy darabot veszel a padlizsánból és a cukkiniből is, de azok méretesek legyenek, vagy két kisebb. Megmosod, majd felkarikázod őket, lehetőleg egyforma vastagságúak legyenek. Olajon, részletekben megpirítod a szeleteket. A gombát, és egyéb zöldségeket, amiket még beletennél, azokat is pirítsd meg. Nem kell nekik sok idő. 1-2 perc, amíg kicsit barnák nem lesznek, vagy még az sem :) A lényeg, hogy hőkezelve legyenek. A cukkinivel nem feltétlenül fontos részleteket alkalmazni,jó az egyben is. Kiszedegetjük őket, egy tálba, majd előkapsz egy nagyobb keverő edényt. Beleöntöd a hámozott paradicsomkonzerveket,és villával összetöröd őket, majd hozzá adjuk a ricottát. Ha nem fűszerezed be a szószt, az se baj úgy is nagyon fonom. De, aki hozzá van szokva hogy, ha paradicsom akkor oregánó és bazsalikom, akkor hajrá hajrá, egy-egy kiskanálnyival mehet bele. Aki pedig csípősen szereti egy kis chili és bors pikánsabbá teszi az ízeket.
Na ezután már csak a tésztalapok jönnek, feltéped a doboz tetejét, és csak úgy á lá natur, lerakod a lapokat egy sütőtepsibe,majd a szósz háromnegyedét rázúdítod. (ha a szószt sűrűnek véled lazítsd egy kis vízzel, fél pohárnyi bőven sok.) Majd erre a padlizsán szeleteket, majd megint a lapok, majd megint a szósz, és a cukkini karikákat, és végül a borító lapokat. Az egészre ráöntöd a maradék szószt! Nagyon fontos, hogy a szósz minden rétegen elég legyen, mert ebben fog megfőni a tészta! A tetejére reszelj sajtot bőven.Parmezán, vagy füstölt, trapista........
190° fokos sütőbe told be az egész mennyországot, és süsd 40 percig.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)